04/20120
Wolfbrigade Interjú
Ha már valaki idetévett erre az oldalra tudja miről van szó. Crusty D-Beat Svédországból, másfél évtizede töretlenül, dehát tudod Te is... Nem rég jelent meg a Damned címú új lemezük, ami egyenes folytatása az eddigi munkásságuknak, csak még profibban, még tökösebben, de meghagyva azt a kis szennyet a margó szélén. Az interjú pár hónapja készült a Blow The Scene webzinnek, de én rohadék módon lenyúltam és lefordítottam, hogy itthon is értsétek mit mondtak a faszik. Hát ezt:
Légy szíves mutasd be a zenekart, illetve, hogy hogyan vált a Wolfbrigade a svéd d-beat crust punk stílus egyik legmeghatározóbb bandájává.
Nos, a Wolfbrigade 5 punkos, metalos arcból áll, akik a fél életüket a punk és metal színtérben töltötték. 1995-ben alakult a Wolfpack (Jocke, Erik, Marcus, Frank és Jonsson alapításával), az évek során rengeteg felvétel jelent meg, nyomtak egy csomó koncertet és időközben cserélődtek a tagok, ahogyan a név is. A korai lemezek között volt A New Dawn Fadesand Lycanthro Punk, melyről a mai napig klasszikusként beszélnek az emberek, de ez csak egy szerencsés véletlen…Johnsson ’98-ban kikerült a bandából, az ő helyére jött Micke és kiadtuk az Aliday Hell albumot. Az ezredfordulón változtattuk meg a nevünket Wolfbrigade-re és jött a Progression / Regression. 2002-ben Frank kilépett és Dadde foglalta el a dobos posztot. 2004-ben beállt szünet előtt még kiadtuk az In Darkness You Feel No Regrets-et, illetve egy mini LP-t a A D-beat Odyssey –t, majd pár évig Today’s Overdose ként játszottunk (erős Poison Idea hatásokkal), basszus poszton Johannal, aki Marcus helyett került a bandába, mivel őt már nem érdekelte többé a zene. Johannal 2006-ban titkon elkezdtük tervezni a Wolfbrigade visszatérését. 2007-ben kihoztuk a Prey to the World-öt és egy évre rá a Comalive-ot, idén pedig egy éves előkészület után, elkészült a Damned.
Szóval, hogy tisztába tegyük a dolgokat: Jocke és Erik – gitár, Micke- ének, Dadde- dobok és Johan - Bass.
Most írtatok alá egy 3 lemezre szóló szerződést a Southern Lord Recordings-szal. Hogy jött ez a dolog? Én azt hittem, hogy egy olyan banda iránt mint Ti, soha nem fognak érdeklődni nagyobb kiadók.
Régóta kedveltük ezt a kiadót, illetve tudtuk, hogy Greg a crustpunk és a hardcore színtérből jött. Mindíg is olyan kiadót kerestünk, amely minél több helyen hozzáférhetővé tudja tenni a kiadványainkat, miközben tiszteletben tartja a céljainkat, a függetlenségünket, illetve a DIY-t- és tessék, a Southern Lord minden szempontból tökéletes. Greggel nagyszerű volt együtt dolgozni, örültünk neki, hogy az új lemez munkálatai során csatlakozott hozzánk és a régi kiadónkhoz a La Familia Releases-hez.
A Damnedet a híres göteborgi Studio Fredman-ben vettétek fel. Elmesélnéd tapasztalataitokat, illetve a felvétel menetét, hogy miként nyerte el a lemez a végleges formáját? Mennyi időt vett igénybe az egész procedúra?
Az előző év végén kezdtünk el dolgozni az új dalokon, Jocke közben felhajtott néhány stúdió felszerelést, úgy tervezte, hogy csinál egy stúdiót a pincéjükben. Elneveztük „Wolf’s Dennek” és hetente egyszer, vagy többször lementünk, hogy rögzítsük az ötleteinket.
Eddig szerzett tapasztalatainkból tudtuk, attól hogy valami jól szól a próbateremben, nem biztos, hogy a felvételen is jól fog, szóval eldöntöttük, hogy az új lemezt hosszabb előmunkálatok fogják megelőzni. Büszkék vagyunk arra, ahogyan a dalok szólnak, illetve hogy a saját próbatermünkben gyakorolhattuk és csiszolhattuk őket véglegesre.
Keményen dolgoztunk a riffeken és a gitár játékokon, ahogy azon is, hogy minél érdekesebbé tegyük az éneket. Van egy bevett szokása annak, ahogy egy Wolfbrigade dal készül – de ezt finomítanunk kell minden egyes felvételünknél. Tetszik a Comalive, de ha mai füllel meghallgatnám, lennének benne olyan részek, amiket inkább kihagynék, illetve amik túl hosszúnak tűnnek. Az új lemezt, valahogy másnak, mégis hasonlónak szerettük volna, így a fellépések helyett eldöntöttük, hogy csak a dalírásra koncentrálunk, majd felvesszük Fredriknél a Fredmanben és csak ezek után kezdünk újra koncertezésbe, mikor már az új anyag a kezünkben van. Jó döntés volt. Most a rengeteg készülődés, szarakodás, dalírás stb. után kész a lemez és KURVÁRA büszkék vagyunk rá. Marha jó volt újra Friedrikkel dolgozni, illetve Henrik Udd is egy profi. Friedrik ragaszkodott hozzá, hogy élőben játsszuk fel a dalokat és ez nagyszerű ötletnek bizonyult, új energiát adott az albumnak. Folyamatosan gúnyolódott velünk, mikor túl metalosnak érezte a hangzást „Ez punk? Nem is vagytok ti punk zenekar!”
Kipróbáltatok új felvételi technikákat, vagy felszereléseket a Damned-hez? Melyek azok a dolgok, amelyek úgy érzitek döntő szerepet játszottak a végleges hangzásban – mikrofonok, gitárok, ládák, fejek, dobok stb.?
A legtöbb Friedrik varázskezein és Henrik Udd segítségén múlt. Vittük a gitárfejeinket és dobokat, de minden más a Fredman brigádon múlt, hogy az álmunk: egy kemény, energikus és szennyes Wolfbrigade metal punk album, megvalósuljon. Úgy gondolom, az hogy egyszerre játszottuk fel a dalokat jelenti a legnagyobb különbséget.
Ki készítette a lemezborítót?
Egy tetoválóművész barátom Fabbe, a legendás Circle Tattoo-ból, akivel még régen együtt dolgoztam. Egy csomó digitális rajzot készített, mert valami durván kinéző, tiszta, fémes, katonás megjelenést szerettünk volna, a ’90-es évek airbrush érzete nélkül. Azt hiszem sikerült. A többi tervet Aaron a Southern Lordból és Johan állította össze.
A Wolfbrigadenek és a 15 év alatt kiadott tucatnyi lemeznek tagadhatatlanul nagy hatása volt a modern d-beat, punk, hardcore és a death metal zenére. Nem csak ezrekhez juttattátok el a crusty d-beatet a földön, de az általatok megalkotott stílus számos zenekarra gyakorolt nagy hatást, mint a Tragedy, Victims, Rise and Fall, Trap Them és sokan mások. Mikor elkezdtetek zenélni, gondoltátok volna, hogy ekkora hatásotok lesz az egész punkra?
Nem volt olyan szándékunk, hogy megváltoztassunk bármit is, mivel szeretjük mind a punk, mind a death metalt, csak játszottuk amit szeretünk és megpróbáltunk valami újat kihozni belőle. Erik, Jocke és a régi dobos Frank az Obscure Infinity death metal bandában is játszottak (számos punk zenekar mellett), szóval a metal hatások természetesek voltak, de a terv az volt, hogy csináljunk egy kemény, tökös punk zenekart. A fő hatásaink persze az olyan svéd hardcore bandák voltak, mint az Anti Cimex, de szerettük a svéd punk bandákat is az Asta kask-ot, és a Strebers and Puke-t, ezekhez jött az amerikai hc és crossover (DRI, Circle Jerks, Poison Idea), a death metal (Entombed, Napalm Death, a korai At the Gates), és persze egy kis egészséges Motorhead. Az évek során még rengeteg más hatást is összeszedtünk, nem vagyunk beszűkültek, ha zenéről van szó.
Az utolsó Wolfpack néven kiadott albumotok ’99-ben jött ki Allday Hell néven. Milyen körülmények vezettek a névváltoztatáshoz, illetve hogyan reagált rá a közönség?
Ekkoriban kapott nagyobb médiafigyelmet a „Wolfpack” nevű jobboldali börtön-testvériség és mi semmiképpen sem szerettünk volna kapcsolódni hozzájuk, így a névváltozás mellett döntöttünk. Ekkortályt került előtérbe a zenei és szövegbeli fejlődés gondolata is. Aztán 2004-ben feloszlottunk, de amikor 2007-ben újrakezdtük, már pontosan tudtuk, hogy mit szeretnénk csinálni. Azthiszem a közönség jól fogadta, hiszen az utolsó két kiadványunkat sokkal jobban szerették, mint a többi Allday Hell utáni lemezt (köztük az In Darkness You Feel No Regrets-szel, amely sokak szemében klasszikussá vált). Mára már egyértelművé vált, hogy a Wolfpack és a Wolfbrigade ugyanaz a banda, még ha régen voltak is kavarások ekörül.
A több mint 15 éves fennállás minden stílusú zenekarnál nagydolog. Milyen tényezők járultak hozzá, hogy a Wolfrigade túlélje a legtöbb kortársát? Még mindig éreztek késztetést arra, hogy új anyagot írjatok?
Persze! Élőben játszani nagyszerű érzés, de a legjobban a próbateremben való lógást élvezzük, számokat írni, ötletelni, majd a stúdióban hallani ahogy a folyamat végére megszületnek a dalok. Szerintem még sohasem koncentráltunk annyira a lemezkészítésre, mint a Damned esetében. Nem tudom, hogy mi lehet a hosszas fennállásunk oka, talán, hogy Erik, Jocke és Micke gyerekkori barátok, illetve egyforma humorunk van. Végülis inkább barátként tekintünk egymásra, mint zenészként.
Érdekes helyet fogalaltok el a punk színtérben, hisz svéd banda vagytok, de a ’90-es évek közepe óta bejártátok már szinte az egész földet. Össze tudnád hasonlítani a svéd és az amcsi punkhardcore színteret? A közönség reakciója mennyire függ a földrajzi helytől?
Helyenként más és más. Az amerikai srácok folyamatosan pörögnek, stage-diveolnak, mosh- és circle piteznek. Általában európa is fasza, főleg Németország. A svédek néha egy kissé merevek, de szerintem ennek az az oka, hogy nagyon sok jó banda van és az emberek többsége játszik is valamelyikben. Általában bólogatnak, ütik a ritmust a lábukkal és énekelnek. .. De nagyon könnyű manapság a Wolfbrigade tagjának lenni. Ritkán fordul elő, hogy olyan közönséggel állunk szemben, akik nem ismerik a számainkat. Kezdetben ez másként volt, kb. 8-10 fős közönségnek előtt nyomtuk a turnékat, bár szerintem ez amiatt lehetett, mert főként metalos szervezőkkel volt dolgunk, akik nem tudtak velünk mit kezdeni. A punk vonal helyett, rossz rendezvényeken kötöttünk ki. Mára olyan luxus helyzetbe kerültünk, hogy játszhatunk mind DIY punk bulikon, mind nagyközönség előtt. Elértünk egy bizonyos szintet, aminek nagyon örülünk. Lehetnénk még ennél is ismertebbek, de ez több turnézást igényelne, amit már nem tudunk bevállani, Micke torka és az otthoni melók miatt. Szóval meg vagyunk elégedve azzal, amit elértünk, azt tehetjük, amit szeretnénk és élvezzük a játékot.
A crust punk és a d-beat egyfajta szinonímái lettek a politikai töltetű szövegekeknek. Kétségtelenül Ti is erőteljes politikai meggyőződéssel rendelekeztek. Vannak olyan mozgalmak, vagy szituációk, amelyekben manapság is részt vesztek? Bármi amivel kapcsolatban úgy érzitek, jobban a figyelem középpontjába kellene lennie?
Ha valamilyen témáról dal születik, az rengeteg érzelmet mozgat meg. Lehet az személyes frusztráció valami miatt, a világ dolgai, vagy általában a politika. Vagy egyszerűen csak szavakba öntöd az érzéseidet. Sokan azt mondják, hogy sötét képet festünk a világról, de jobb szeretem azt hinni, hogy az érzelmeinkhez írunk aláfestő zenét. Zeneileg a célunk az, hogy a Wolfbrigade névhez méltó dalokat írjunk és próbáljunk mindig megújulni, az örökségünk szemmel tartása mellett. Mindig a maximumot hozzuk ki magunkból és ez igaz a szövegekre is. Ezek sokszor inkább lírikus hangvételűbbek, de mindig van bennük valamilyen üzenet, főként az elbaszott világról, amelyben élünk. Magam részéről nem akarok túl nyilvánvaló dolgokról írni, de ezek miatt vagyok ideges, mint a szegénység, a háborúk, a politika és az egyenlőtlenségek. Amit a pénzért teszünk ezzel a bolygóval, ahol emberek és állatok élnek, az egyszerűen gyomorforgató. Egyéb témák, amiket még érint a Damned: elidegenedés, harc egy tisztességesebb életért, a jövő, a belső démonaink stb.
Nemrégen az indonéz Acehban a főpolgármester elrendelte minden olyan egyén brutális letartóztatását, akire illik a punk sztereotíp leírása. Felhívva ezzel a figyelmet arra, hogy punknak lenni nem mindenhol akkora luxus. Mit gondolsz arról, hogy elfogtak 65 embert, hogy „átneveljék” őket? Szerinted mi a szerepe a punk közösségnek a globális politikában?
Ez egy kibaszott szar helyzet, nagyon felbaszott, amikor olvastam róla. Nálunk is kemény dolog volt fiatal punknak lenni, de engem sohasem tartóztattak le emiatt. Kirúgtak otthonról egy időre, de ehhez semmi sem fogható. Ezidőben turnézott indonéziában az egyik haverom a HÅRDA TIDER nevű hardcore bandával, mikor az egyik bulin feltűntek a rendőrök és kenőpénzt követeltek, hogy folytatódhasson a koncert. Nem hinném, holgy Allah jobban eltűrné ezt a viselkedést, mint a mókás hajviseletet, a zajos zenét és a szabadságra áhítozó embereket.
Bemutatnád, hogy hogyan zajlik egy átlagos napod Svédországban? Munka, hobbik, kaják, könyvek, művész cuccok?
Mindegyőnk különböző életet él. Micke szellemileg leépült idős emberekkel foglalkozik, Jocke fogyatékkal élőkkel, Johan egy óvoda szövetkezetnél dolgozik, Erik biztonsági rácsokat állít fel, Én (Dadde) társtulajdonos és tetováló tanonc vagyok a Carnival Tattoonál. A hobbink a bandánk, zene, punk, koncertek, család, buli, edzés stb. Éljük a megöregedett és kicsit elkényelmesedett punkok életét. Az élet már nem 24 órás lázadás, de tisztában vagyunk magunkkal és nem próbáljuk becsapni magunkat, vagy mást és törődünk a dolgokkal.
A Wolfbrigade szerves részét képezi a világ punk közösségének. Vannak olyan új bandák, amiket érdekesnek találsz?
Először is az INFERNÖH, a Fy Fan és a Skitkids tagok nagyszerű hardcore bandája, olyan mintha az Anti Cimex-et kevernénk a Totalitarral. Svédország egyik féltve őrzött titka a THE BABOON SHOW nevű fasza politikus punk banda. További jó bandák még, akikről talán nem hallottak külföldön a BEAST!, BOMBUS, SWARM, ABJEKT…
Hogyan fog kínézni 2012 a Wolfbrigadenek? Turnék?
Jah, meglehetősen elfoglaltak leszünk, lesznek koncertjeink Európában és Amerikában egyaránt. Talán idén, vagy jövőre meglátogathatunk végre több Amerikai várost is, illetve Japánt és Dél-Amerikát. Meglátjuk.
Utolsó gondolatok?
Köszönjük szépen, reméljük, látunk Titeket valamelyik koncerten!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
