03/20100
boiling point, yo!
Yo, gyors kérdéssor, gyors válasz egy gyors zenekartól! Yo
-Heyyy, kik vagytok ti? Szerintetek fontosak a tagok nevei egy zenekarban, avagy sem?
-Négyen vagyunk, tanulók egy Zilina nevű városból. Jakubnak hívnak, de a többiek csak „Masskillah”-nak. Angol tanárnak készülök, mellette polgári jogot hallgatok. Remélem, hogy rendben van, ha személyesen csak én válaszolok a kérdésekre a többiek helyett is, mert szerintem a válaszaim többé-kevésbé kifejezik az együttes többi tagjának is a véleményét.
Okkay, bemutatom akkor a többieket is: a basszeros Dano – aki mellesleg remek grafikus és nagyon jó a videózással kapcsolatos dolgokban is – szintén egyetemista. Dobosunk neve Fokular, ő építésznek tanul. Gitárosunk Mino, aki még csak középsulis. Mindannyian különböző személyiségek vagyunk, de imádjuk ezt a zenét együtt játszani és imádunk együtt lógni.
-Mit jelent a Boiling Poin esetetekben?
-Boiling Point az Boiling Point-ot jelent. Hehehe (magyar fordításban furunkulus). Ez egy SSD szám, amit biztosan közületek is sokan ismernek. Azt hiszem azért jöttem elő ezzel a névvel, mert egyrészt igazából nagyon szeretem a régi bostoni színteret és tetszik önmagában is ez a szószerkezet, éss a mögöttes jelentése is. Tudod, amikor bizonyos dolgok teljesen eltelítenek, mint pl. a düh és ezek egyszer csak kitörnek belőled, ahogy egy megfakadt furunkulus. Ez az, amiről nekem szól az együttes… ez egyben vicces (sztem kicsit undorító hehe – a szerk.) de egyben kifejezi a felszínre törő dühöt és frusztráltságot.
-Van az együttesnek konkrét üzenetek, küldetése? Ha van, mi az?
-Nem gondolnám, hogy az üzenetünk konkrét, viszont a küldetésünk az a gyors zene lejátszása. Hehe. Találkozni kedves emberekkel, élvezni a koncerteket, szórakozni, kikapcsolódni, hozzátartozni a diy punk közösséghez.
-Mit gondolsz a thrash/punk, thrash/core újhullámról?
-Úgy gondolom, hogy nagyszerű dolog látni, hogy mennyi együttes fordul a régebbi és egyszerűbb formájához a hardcore-nak, különösen a dél-kelet ázsiai régióban. Mi igyekszünk támogatni ezt, és örülünk, hogy ennek mi is a részesei lehetünk, részesei ennek a világméretű thrash-core családnak. Kicsit talán szégyen, hogy ez az újhullám a mi országunkat alig éri el hehehe.
-Bemutatnád nekünk a helyi színteret? Koncertek, együttesek, fanzinek? Lehetőségek? Aktivizmus?
-A helyi színtér elég kicsi, de úgy gondolom, hogy nem rossz. Az említésre méltó bandák a Rotten Ass (brutal crust Distrupt hatással, amelyben 2 Bolinig Point tag is benne van) és az Ilúzia (nagyon eredeti folk-punk csapat hegedűvel). Helyben ’zine nem készül, viszont van egy squat, a „Palac Sofia”, ami egy elég fiatal squat és nem is túl aktív most a téli időjárás miatt. Volt néhány vitafórum és több akusztikus koncert is, de majd meglátjuk, hogy a jövő mit tartogat.. Van egy distro is „Dear Friends” név alatt, a srác mellette koncerteket is szervez legfőképp a straight edge dolgokhoz kapcsolódóan.
-Játszottatok már nálunk. Valami jó vagy rossz sztori?
-Igen, KisG meghívott minket, hogy játszunk az „X-mass” hardcore fest-en a Reproach helyett. Érteeeeed, a Reporoach helyett, én még ma sem akarom elhinni hehehe. Valaki megbetegedett közülük és így mi jöhettünk képbe helyette. Nagyon élveztük a show-t és kicsit meglepődtünk a remek fogadtatáson, amit akkor ott kaptunk. Nagyon állat volt.
-Mit gondoltok a magyar színtérről? Zenekarainkról? A srácok viselkedéséről?
-Szerintem jó a színteretek. Viszont kár, hogy úgy látom, hogy el van szigetelődve a többi európai színtértől. Nem tudom, talán a nyelvi korlátok miatt lehet…? Van néhány remek zenekarotok, és nagyon tetszik, hogy sok kis kiadótok van és sok fanzine íródik nálatok. Pl. nálunk meg éppen ezek hiányoznak a mi színterünkről.
-Jöttök márciusban 2 koncert erejéig ismét hozzánk. Mit vártok ezektől a koncertekről?
-Kérdésedet egyszerűen meg tudom válaszolni: új és nagyszerű emberekkel találkozni, előadni a szaros kis zenénket és remekül érezni magunkat.
-No, és a Slotát kedvelitek-e?
-Hehehe… Kicsit meglepődtem a kérdéseden. Véleményem, hogy a „srác” egy nagy darab szar, ami már az első látásra is lerí róla. Az ilyen emberek terjesztik a gyűlöletet és gerjesztik sok-sok ember között a feszültséget. A legszomorúbb mindebben, hogy sok ember ezt el is fogadja a propagandáját. El tudom hinni, hogy ez a segglyuk volt évekig a városunk polgármestere? Mekkora szégyen ez már!!! Úgy gondolom, nálatok is vannak bőven hasonló ilyen jellegű problémák. Akár hogy is, basszák meg a politikusok és baszódjanak meg a határok is. Unite Punk Worldwide! Hehehe…
-Valamit még a végére?
-Köszönjük a támogatásodat és az interjút. Üzenjük a srácoknak, hogy jöjjenek a koncertjeinkre és érezzék jól magukat! Imádjuk a circle-pit-et, a slam-dance-et és a kicsi a rakásokat is hehehe. Találkozunk Győrben és Ajkán! SZIA!
02/20100
Gyalázat Assassination split cd
3 év várakozás után jelent meg az "új' Gyalázat kiadvány. Az Alarma és a Dibbuk records közös kiadásában, hogy miért kellett erre ennyit várni nem tudom, de végül is mindegy. Totoék dalai ezen a cd-n kicsit eltérőek a mai irányvonaltól, hiszen ezek a szösszenetek 2003-ban lettek rögzítve. A borítón 7 trekk van feltüntetve, de a Rendőrség c. dal valójában nem szerepel a korongon. Hardcore grind punk jelzőkkel illetném ezt a 6 dalt, mind keményen agresszív bombázás a pofádba. A Kosztolányi szövege épülő cucc és a "Fizetett politikai hirdetés" a kedvencem, de a nyitó "Modern gyarmatok" is slágergyanús. A megszólalása a lemeznek kifogástalan, szerintem 1000 közül is felismerhetőek ezek a győri fickók. Említénsre érdemes a a svéd Assassination is, ők kíméletlen crustpunkban utaznak. Semmi különös, megbízható tutá tututá, kellemes kása hangzásba ágyazva. A lemez megrendelhető 1000 Ft befizetése ellenében.
Kontakt: dinixxx kukac gmail pont com
Trekk lista:
Modern gyarmatok
szánalmas vagy
média
egy punkban legyen tartás
fizetett politikai hirdetés
rendőrség (valójában nem szerepel a cd-n)
beírtak engem mindenféle könyvbe
alkoholist, javisst
osakert kneg
gravedigger of capitalism
angelmakers
hata
alska att aga
slapp mig nu
fylla
konformist - fan vad trist
02/20100
From Ashes Rise - Live Hell ismertető
Az imént hallgattam meg a From Ashes Rise legújabb matériáját, mely egy élő album formájában került napvilágra. Régóta vártam/vágytam már erre. Remélem, senkinek nem kell bemutatni a bandát, ha mégis akkor csekkold le őket a gonoszpészen: http://myspace.com/fromashesrise . A nashwillei srácok sztorija a ’90-es évekre nyúlik vissza, aztán a Sub Humansszal való közös turné után 2005-ben feloszlottak, majd újra összeálltak.
A banda tökéletesen viszi tovább a Discharge-féle originál d-beatet, melyhez trashes és skandináv hardcorepunkos hatásokat kever. Egyedi stílust képviselnek, nem vesznek el a számos „dis-klón” és hardcore zenekar között. Sötét, mégis húzós muzsika ez, király énekkel és komor, politikus szövegekkel. Épp itt volt az ideje, hogy előrukkoljanak valami hanganyaggal, hiszen a 2003-as Nightmares óta semmi nem jelent meg tőlük (leszámítva néhány válogatás lemezen való szereplést).
Nos, a Live Hell 13 élő tételt tartalmaz a zenekar legjobb számaiból, melyeket 2005 tavaszán rögzítettek LA-ben. A hangzás élő lemezhez képest egész jó, ki lehet hallani a hangokat, az ének sincs elnyomva, jó persze nem tökéletes, de nekem nagyon jól visszaadta egy FAR buli hangulatát és ez a lényege egy „live” kiadványnak. Az előadás nagyon profi, energikus és intenzív, valószínűleg letépte a fejét annak, aki élőben is jelen volt a bulin. A dalok, több mint felét a Nightmares albumról játszák (ami nem véletlen, hisz szerintem a legjobb lemezük), ezen kívül tolnak még a Victimsszel közös splitjükről 3 számot, a Silenceről 2-t és a Concrete and steelről 1-et. Jó kis műsort állítottak össze, az már egyszer biztos. Sajnálatos, hogy úgy tűnik mostanában sem jönnek még a közelünkbe se…
A lemezből 500-at nyomnak és inkább letölthetővé teszik. Keressétek gecik!
01/20100
Brnoi színtér riport 2. rész
A brnoi színtérriport második felében Paaya szót ejt a környék-beli zenekarokról, helyi aktivizmusról, fanzinekről, koncertekről, alternatív helyekről, distrókról stb. Hosszú, tartalmas, érdekes olvasmány, érdemes rá szánni pár percet.
Nos, nem lenne fair, ha nem ejtenék szót Prisnotice, Vranovice és ezek vonzáskörzetéről. Ezek Brnotól 25 km-re délre fekvő kis faluk, ahol elég sok punk élt az utóbbi években, ám nagy részük mostanra már teljesen eltűnt. Már nincsenek bulik sem, és a brnoi koncertekre is egyre kevesebb ember jön. Szégyen.
Az egyik zenekar erről a területről a RISPOSTA (www.risposta.wz.cz vagy www.myspace.com/risposta), fasza original crustot játszanak. A szövegeik egyáltalán nem klisések és a zenét is egészen eredeti irányból közelítik meg (nem csak a rengeteg alkoholnak és malátának köszönhetően…) Király banda! Miután kiadták a 12”-ket kirúgták az énekest (aki egyben a FESTA DESPERATO dobosa is volt) és a gitáros vette át a posztot. Kicsit másabb let így a hangzás, de még mindíg nagyon jó. Az LP még csak most jelent meg az Insane Societynél, de már most azt mondhatom, hogy a valaha volt egyik legjobb cseh crust cucc!
Közös próbatermük van az EVIDENCE SMRTI (www.myspace.com/evidencesmrti) nevű bandával. Ebben is a tagok más bandákban is szerepelnek. Ez egy szelete a tökéletes, eredeti metal/crust/punk/thrash pokolnak. Most jelentették meg a demo CD-jüket, de jelenleg nem játszanak több built az énekesük személyes problémái miatt.
A szomszédos faluban egy másik banda próbál a REAKCE NA ZMENU (Reaction For Change) (ReakceNaZmenu@seznam.cz), dühös kiabálós crustcoret tolnak, State of Fear feldolgozásokkal például. A demot leszámítva egy split EP-t jelentettek meg a Rispostával. Pár évvel ezelőtt történt valami a bandában, aminek a következtében 3 tag is kilépett – a basszeros a mai napig próbálja folytatni más emberekkel, ugyanazon a néven, miközben a többiek elkezdtek egy új zenekart, ami zeneileg szinte semmiben sem különbözik az eredetitől, ez a DE TIEMPO PESTE.
Az eredeti basszerosuk neve Kamil (egy igazi őrült faszi – néha Kawa-Kamilnak hívjuk). Nem régen lépett ki az AGE OF DEATH-ből (www.ageofdeath.cz vagy www.myspace.com/ageofdeathfastcorepunk), ahol gitározott. Az AGE OF DEATH egy őrült fast hardcore banda. 2008 tavaszán Kodl - a banda két énekese közül az egyik – tragikusan meghalt egy koncertről haza felé vezető úton. Egy rövid szünet után új énekes csatlakozott hozzájuk, szóval most két csaj visítozik benne és geci jól szól. Most fejezték be az új felvételüket, ami például egy Disrupt feldolgozást is tartalmaz.
A POSLEDNI SMENA (www.myspace.com/poslednismena) raw old school US hardcoret játszik, de az ők egyedüli aktív munkásságuk a saját myspace accountjuk.
Ami a bandákat illeti, körülbelül ennyi ami említésre méltó jelenleg. Van még néhány oi!/“punk“/rock’n’roll banda (néhány esetben volt/jelenlegi náci tagokkal – lásd OPERACE ARTABAN), de le sem szarom őket.
Nos, lássuk a koncerteket: Tél időden csak néhány buli van, viszont a tavasz és az ősz mindíg fullon van, több concert is van egy héten. Nincs squat, vagy hasonló központ Brnoban (bár néhány ezirányú tervünk lassan révbe ér). A legtöbb buli a Yacht-clubban kerül megrendezésre (nyugi ez csak a neve…), a helyet amúgy két nagyon rendes és nyitott gondolkodású srác vezeti. Más esetben kisebb helyek és bárok adnak helyet a buliknak, ez néha jól működik, néha nem. Esetenként akadnak kis privát “mészárszék-bulik” a SYIH próbatermében.
A rendezvényeket különböző crew-k szervezik. Az itteni arcok többsége különböző punk/hc stílusokat kedvel, ami nem túl szerencsés szitu sajnos…
A “United Crusties” a SEE YOU IN HELL-es srácok. Nagyon fasza és jól szervezett bulikat szoktak csinálni szinte kizárólag fast hardcore/punk/crust/grind stílusokban (hasraütésszerűen: 9 SHOCKS TERROR, CONFUSIONE, MIGRA VIOLENTA, VIIMEINEN KOLONNA, FLYBLOWN, TRAGEDY, SICK TERROR, SEVERED HEAD OF STATE, CATHETER, BORN/DEAD, SOCIAL CHAOS, DISTRESS, FxPxOx, HELLSHOCK, THIS HOME IS PREPARED, FRAMTID, CAPITALIST CASUALTIES, MOB 47, HELLBASTARD...). Szintén ők szervezik az eves “Killed by Brno” fesztivált, ahol cak Cseh bandák lépnek fel. Nagyszerű rendezvény, decemberben került 7. éve megrendezésre.
A “Loser crew” (jirzophone@czechcore.cz) az én ízlésemhez eléggé távol álló zenékben utaznak (különféle melodic punkrockok, indie-emo-HC), de azért elég sok olyan koncertet csináltak már ami nekem is bejött (REMAINS OF THE DAY, REQUIEM, RATOS DE PORAO, CHILDREN OF FALL, TOTUUS, ENDSTAND, POISON IDEA...).
Mi a Festa Desperatóbol is csinálunk valamit néha. Régebben szerveztünk bulikat, olyan bandáknak, mint a svéd REIGN OF BOMBS, BLACK STAR RISING és a SVARTENBRANDT, a német BOMBENALARM, az amcsi DOG SOLDIER és SANCTUM, az orosz KOMATOZ és TED KACZYNSKI, a spanyol TOTALICKERS, a szlovén/horvát VASELINE CHILDREN és MLADINA KINA, magyarországról a JACK, HUMAN ERROR, DOZER.HU és GYALÁZAT stb. Az utóbbi időben már csak én szervezek bulikat, de ezek közül is voltak igen faszák, mint a roman PAVILONUL 32, a DISTRESS (Oroszo.), DISKELMÄ (Finno.) or AKTIVNA PROPAGANDA (Szlovénia).
A MAD PIGSes csókák is nagyon aktívak koncertszervezés ügyileg, behúztak már ilyen bandákat, mint KRUM BUMS, MONSTER SQUAD, OBTRUSIVE, MOUTH SEWN SHUT, WHISKEY REBELS, ANGRY YOUTH, GEWAPEND BETON, ENGLISH DOGS, SICK ON THE BUS, VARUKERS, ANTIDOTE, UNIT 21, NO NAME, TOTAL CHAOS, DESTRUCT, SS-KALIERT… Pár napja voltam a venezuelai DRÖMDEAD koncertjén és kibaszott jó volt!
A többi csoport a “Radiobufera” (radiobufera@sendmail.cz) általában melodic punkrock, antifascist oi!, dub…, ilyesmikben utaznak, vagy a “Noise Mafia” (www.noisemafia.cz), akik a noise, grind, crust, gore stílusokat nyomatják. Buli ügyileg kontaktolhatsz az Ultima Ratio-s Mirekkel is, vagy Johannal a PRUMYSLOVA SMRT-ből, aki most költözött ide Jihlavából (shitrecords@seznam.cz).
Ahogy már említettem – Brno nem egy megapolis, de jól el van látva koncertekkel, bár a nagyvárosi szindróma néha itt is kiütközik: király bandák, hétvégén este, jól behírdetve és mégis kevés ember jön el, bár ez nem annyira szokványos (valamelyik bulin csak 20 embert látsz, de van amelyiken 200-at, ez sok tényezőről függ…). Mindenestre köszönet a barátságos légkörért, a hangulat mindíg jó és eddig minden banda szuperlatívuszokban beszélt Brnoról az itteni koncertjük után heh… Szóval van benne valami igazság. A legtöbb ember számára ez magától értetődő, hogy legjobb tudásuk szerint igyekeznek, hogy elég pénz legyen a bandáknak benzinre, érezzék jól magukat, legyen vegan kaja, meleg alvóhely... Néhány koncertetet megpróbálnak „füst mentesen“ (kijeölt dohányzóhellyel) megtartani.
Vannak még bulik a déli falvakban is (keresd Adamot az EVIDENCE SMRTI-n keresztül adam.lang@seznam.cz). Az utóbbi időben Blanskoban is volt néhány buli, ez egy kisváros Brnótól 20 kilométerre északra, lépj kapcsolatba Radimmal (brad182@centrum.cz).
Az AGE OF DEATH-es Kodl nevéhez fűződik egy nagyon szép fotó-webzine a Pivo Misto Zbrani (bombák helyett sör), rengeteg képpel a helyi bulikról. A weboldal jelenleg inaktív, de remélhetőleg hamarosan újraindul és minden anyag újra megtalálható lesz rajta. Azért a SEE YOU IN HELL weblapján elég sok képet találhattok.
Már beszéltem az alternatív helyekről, nos a helyzet javult az elmúlt évben. A JOLANDA egy afféle apró bár/klub, amit főként szlovák egyetemisták egy csoportja csinál; kibéreltek egy házat és az alsó szintjén kocsmát nyitottak. Az akkusztikus előadásokat leszámítva sor szokott itt kerülni tematikus estekre, beszélgetésekre, partikra, most tervbe van véve egy kis info shop nyitása is itt, de lehet, hogy be kell zárniuk a magas bérleti díj miatt.
Tavaly tavasszal két idősebb brnoi punk/aktivista megnyitott egy vegan/vegetariánus éttermet, a neve VEGALITE (www.vegalite.cz), itt egész nap kaphatsz vegan menüt és egyéb vega kaját. Estére azonban az egész egy vad bárrá alakul, előadásokkal, beszélgetésekkel, vita fórumokkal, partikkal és kis DIY bulikkal. Nagyon kellemes hely!
De még mindíg, ez a város híján van egy igazi DIY helynek, amibe bárki bekapcsolódhatna és kivehetné aktívan a részét. 2008 nyara óta a helyi DIY színtér különböző szegletéből jövő emberkéi próbálnak találni egy olyan helyet, ahol ez megvalósítható lenne. Mostanra úgy tűnik lesz lehetőségük egy régi gyár egy részét megszerezni és kicsinosítani. Ha érdekel, hogy mi fog történni a közeljövőben a DIY FLEK-kel (ez a neve a projektnek), akkor itt érdeklődhetsz: diyflek@email.cz vagy www.myspace.com/diyflek.
És végül, de mem utolsó sorban, Martino a MAD PIGS-ből, a napokban nyit egy új boltot. Voltage Shop lesz a neve és lemezeket, fanzineket és ruházati cikkeket fog árulni, valamint e mellett punk találkahely és info center is lesz. Ez elég fasza dolog, mivel a Lumber’s shop, ami egy régebbi ilyen stílusú bolt Brnoban, ahova még én is jártam zineket és zenét vásárolni, meg találkozni új arcokkal, átfordult uncsi emo-metal-punkrock butikká. Az új helyet lecsekkolhatod itt: www.voltage-shop.com. Online shop is van, ha rendelni akarnál valamit.
Fanzinek… nem sok van belőlük erre, ami van az is cseh nyelvű, szóval szerencsésnek kell lenned, hogy olvashass bármit… No, de… Az álló csillag a “Hluboka Orba”, amit Filip csinál a SEE YOU IN HELL-ből, immár 17 éve (1993-óta!), ez inkább könyv, mint fanzine, rendkívül jó olvasmány. Nem sokára megjelenik a 27. szám. Filip könyvet is írt emelett, melyben az 1989 előtti csehszlovák punk/hardcoret mutatja be. A könyv a rengeteg fénykép mellett, részletes listát is tartalmaz az akkori lemezekről. Mára már angolul is megjelent.
Miruus (kiljusystem@seznam.cz, a FESTA és a RISPOSTA basszerosa) is ír egy fasza fanzinet,a neve “Smrt” – a harmadik szám fog hamarosan megjelenni splitben a “ZLO” fanzinnel, mely a MASS GENOCIDE PROCESS-es Kuba terméke. Raw/punk/hardcore/crust... ineterjúk, bsezámolók, koncertélmények... király cut’n’paste külalak és különösen jó stílus – okos, de közben irónikus, vicces, szarkasztikus. Imádom!
Ofcra a RESURGO-ból is készíti az első zinjét – kontaktoljatok vele a banda címén keresztül.
A “Spalena ramena” (‘Leégett vállak’) egy punk/HC zine, melyet egy Brnoban élő magyar srác készít. Eriknek hívják és a “Shrunken and mumified”-ba publikált régen. Az új zinje angolul írodik és nagyon érdekes. Lépjetek vele kapcsolatba: shrunky@freemail.hu.
Az én fanzinemnek “Drunk nach Osten!!!” a címe és 100%-ban a kelet európai DIY punk/hc-ra koncentrál. A nulladik szám csak cseh nyelven íródott, és egy hosszú beszámoló volt benne a dél-kelet európai utazásunkról, arról, hogy hogyan találkoztunk punkokkal, mentünk el bulikra, foglaltházakba stb… Az első hivatalos szám két nyelven íródott – csehül és angolul. Van benne interjú (DISTRESS/KOMATOZ, FxPxOx/THIS HOME IS PREPARED, ADIEKSODO), review, turné beszámolók, rengeteg dalszöveg stb. Most fejeztem be a második szám angol verzióját (megtalálhatod pdf formátumban a http://dno.maskcontrol.com oldalon). Lépj kapcsolatba nyugodtan, mindenki érdekel, aki ír a saját színteréről, segít a terjesztésben (küldöhetek neked egy másolatot, hogy aztán te is megcsináld a magad másolatait…) A kontaktom valahol a végén van azt hiszem ... vagy lépj kapcsolatba velem myspacen: www.myspace.com / paayajainen.
Essen pár szó a distrókról/kiadókról: kétségtelenül az egyik legnagyobb az “Ultima Ratio”, melyet Mirek futtat (SCARTO, KORUBO), aki engeteg fasza és igényes kazettát és lemezt jelentetett már meg. Az egyetlen gond az, hogy elég nagy késésekkel jelennek meg, vagy végül egyáltalán nem…
Sok (számomra unalmas, bár néha egész jó) punkrock cucc jelenik meg a Papagajuv Hlasatel Recordsnál (www.phr.cz), ez egy profi kiadó, de még mindig pozitív hozzáállással.
Aztán itt van még a Hluboka Orba recs.– Filip kis kiadója, mely csak más kiadókkal közösen jelenteti meg a lemezeket.
Én is másolok és terjesztek néhány fanzinet és egyéb cuccokat, de nem túl sokat. Mindenestre, ha szükséged lenne valamire a fanzinemből, vagy bárhonnan, írj bátran!
2008 nyarán jelent meg egy “Spalte Brno na prach” (Burn Brno to ashes) című válogatás LP. Ez 12 helyi banda, 27 kaidatlan dalát tartalmazza: EVIDENCE SMRTI, SEE YOU IN HELL, MAC GYVER, AGE OF DEATH, THE LOUDEST SILENCE NEVER HEARD, FESTA DESPERATO, MAD PIGS, RISPOSTA, PRIPYAT, CORE BASTARDS, REAKCE NA ZMENU és ZEMEZLUC. Jár hozzá egy vaskos booklet is, benne zenekari infókkal, helyi szervezőkkel, fanzinekkel, politikai aktivizmussal stb. Ez a zenekarok és 14 kiadó közös munkája, keress rá a neten, valakinek tuti meg van! Tervbe van véve egy második kiadás is. Az anarcho/eco/állat jogi/antifa/stb. aktivizmus elég gyér mostanában, legalábbis nem számottevő, bár az is lehet, hogy én nem ástam bele nagyon magam. A Food not Bombs elég jól kinőtte magát, kábé négy független csoport osztogat ingyen vega kaját minden hétvégén (http://jmz.ecn.cz), a NESENHUTI is működik még (www.nesehnuti.cz) – ez egy helyi földalatti szervezet, melyet itteni anarchisták/punkok alapítottak a 90’-es években, mára sajnos kevésbé radikális, de még mindig nagyon jó! Olyan dolgokkal foglalkoznak, mint az emberi/állai jogok, menekültek, környezetvédelem, feminizmus…
Minden évben megrendezésre kerül egy szabadtéri tiltakozás, demonstráció/utcabál, a “Protestfest” (www.protestfest.cz). Ezeka szervezetek évközben is szerveznek különböző tiltakozó akciókat.
Megjelent egy újállatvédő csoport is, akik tiltakozásokat szerveznek a szőrme üzletek és például a karácsonyi hal evés tradiciója Ellen stb. Vitafórumokat és előadásokat tartanak, szórólapoznak…
Beszéljünk egy kicsit a nácikról… Bár a szitu az elmúlt pár évben egész nyugis volt itt Brnoban, úgy tűnik ez most megváltozik. A német elvtársaik hatására a Cseh nácik is átvették az “utonóm nacionalizmust”, ami tulajdonképpen az autonóm, baloldali, anarchista taktika használatát jelenti. 2008 őszén náci demonstrációra került sor a litvinovi cigány közösség ellen. Ez hatalmas felfordulással ért véget, a zsaruk próbálták távol tartani őket a cigány környéktől, a cigányok pedig az utcán készek voltak megvédeni tőlük az otthonukat és családjaikat. Sok helyi lakos is csatlakozott a náci felvonuláshoz. Ha párhuzamot akarnék vonni, akkor azt mondanám, hogy ez a demo olyasmi volt a cseh náciknak, mint a seattlei csata. Most érzik a hatalom ízét, hogy tegyenek “valamit”. A közelgő válság néhány Cseh lakost még radikálisabb hozzáállásra sarkall a cigányok és a bevádorlókkal szemben. Még hivatalos NS párt is van, amely be akar kerülni a parlamentbe.
Brnoban volt néhány náci támadás az elmúlt évben (egy alternative/hippi bár let betámadva, néhány ember meg lett verve az utcán, házi készítésű füstbombát dobtak egy vegalitei buliba, mert Good Night White Pride logo volt a plakáton). Másrészről az állam kezd pánikolni és a zsaruk kétséges razziákat folytatnak a nácik ellen, mondvacsinált ürügyekkel kasztlizzák be őket, erővel próbálnak meg fellépni (Nem sírok a nácikért, csak ha a zsaruk velük ezt csinálják, akkor csak az idő kérdése, hogy mikor teszik ezt meg másokkal is…). Meglátjuk hovavezet mindez az elkövetkezendő hónapokban.
OK, remélem semmit nem felejtettem ki, amit érdemes let volna még megemlíteni… Ha bármi egyéb érdekel, vagy csak szeretnél nekem írni, csak tedd meg nyugodtan: paaya.ds@seznam.cz.
Cheers!!!
01/20100
Agyampokla party no.1. változás
Az első Agyampokla partyn az előzőekben beharangozott bandákon túl, fellép még a várpalotai illetőségű Direkt?! zenekar is. Gyors, hangos, punkos!
Javított flyer: